Téli rezsicsökkentésről tájékoztató

Tájékoztatás a téli rezsicsökkentéssel kapcsolatos juttatásról

Tisztelt Lakosság!

A kormány előzetes felmérést folytat annak érdekében, hogy azok, akik földgáz, vagy távhőszolgáltatást nem vesznek igénybe és így nem részesültek a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedéseiben, háztartásonként nem kapták meg a 12.000,- értékű juttatást.

A 1364/2018. (VII. 27.) Korm. határozat alapján háztartásonként egy darab igénybejelentés nyújtható be az Újhartyáni Polgármesteri Hivatalnál, legkésőbb 2018. október 15. napjáig, amely határidő elmulasztása jogvesztő. Az igénybejelentő nyilatkozaton rögzíteni kell az igényelt fűtőanyag fajtáját, ez később már nem módosítható. Az igénylő személy csak akkor jogosult a támogatásra, ha az adott háztartás a bejelentett lakhelye, vagy a bejelentett tartózkodási helye

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdésének f) pontja szerint háztartás az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Nem felel meg a feltételeknek az a háztartás, amely a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedéseiben már részesült, azaz az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő lakossági földgázfogyasztók részére biztosított téli rezsicsökkentésről szóló 37/2018. (III.8.) Korm. rendelet szerinti fogyasztásnövekedés finanszírozását segítő juttatásban részesült lakossági fogyasztó vagy fogyasztói közösség, illetve a fűtési célú távhőszolgáltatást igénybe vevő lakossági felhasználók részére biztosított téli rezsicsökkentésről szóló 39/2018. (III.12.) Korm. rendelet szerinti, a téli fogyasztási időszakban bekövetkező fogyasztásnövekedés finanszírozását segítő árkompenzáció jóváírásban részesült, távhőszolgáltatást igénybe vevő lakossági fogyasztó.

A kizárólag elektromos fűtési móddal rendelkező háztartások nem jogosultak az igénybejelentésre.

Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy a jelen tájékoztató mellékletét képező nyilatkozatot kitölteni szíveskedjenek, és azt személyesen hozzák be a Polgármesteri Hivatal szociális osztályára. A Hivatal dolgozója a rendelkezésére álló adatok alapján ellenőrzi, hogy az adott háztartásra vonatkozóan, hogy részesült-e a 12.000.- Ft-os támogatásban és már nyújtottak-e be a 1364/2018. (VII.27) Korm. határozatra hivatkozással igénybejelentést. Az ugyanazon háztartásra benyújtani kívánt további igénybejelentést Hivatalunk nem fogadja be.

Felhívom a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy mindenki büntetőjogi felelőssége tudatában adja le nyilatkozatát, tekintettel arra, hogy a 1364/2018. (VII. 27.) Korm. határozat alapján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adminisztratív vizsgálatot folytat le az igénybejelentésekkel kapcsolatban. Amennyiben a vizsgálat eredményeként valószínűsíthető, hogy az igénybejelentő már korábban részesült a 12.000,- Ft összegű juttatásban a gáz- vagy távhőszolgáltató által, rosszhiszeműen járt el, az önkormányzat szabálysértési, vagy – minősítő körülmény fennállása esetén – büntetőeljárást kezdeményez

2018. október 15-ig csak az igénybejelentés megtételére van lehetőség, az igényelt támogatás kiosztásáról, átvételi helyéről majd egy későbbi időpontban adunk tájékoztatást a Kormány további – később meghozandó - döntései értelmében. 

Göndörné Frajka Gabriella

jegyző

Kérelem

Adatkezelési tájékoztató

a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló 1364/2018. (VI. 27.) Korm. határozat szerinti igénybejelentő laphoz

Adatkezelői információk

Együttes adatkezelők:

-érintett önkormányzat

-BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF), valamint a területileg illetékes katasztrófavédelmi szerv

-Belügyminisztérium

Az adatkezelő megnevezése:

Az érintett önkormányzat megnevezése:

Székhelye:

Postai címe:

Telefonszáma:

Telefaxszáma:

Az adatkezelő megnevezése:

BM OKF, valamint a területileg illetékes katasztrófavédelmi szerv

Székhelye:

1149 Budapest, Mogyoródi út 43.

Postai címe:

1903 Budapest, Pf.: 314

Telefonszáma:

(+36-1) 469-4347, (+36-20) 820-0089

Telefaxszáma:

(+36-1) 469-4157

Az adatkezelő megnevezése:

Belügyminisztérium

Székhelye:

1051 Budapest, József Attila 2-4.

Postai címe:

1903 Budapest, Pf.: 314

Telefonszáma:

(+36-1) 441-1000

Telefaxszáma:

(+36-1) 441-1437

Adatvédelmi probléma vagy joggyakorlás kapcsán kihez fordulhat az érintett?

Az érintett önkormányzat adatvédelmi tisztviselője:

Elérhetősége:

A BM OKF adatvédelmi tisztviselője:

dr. Csekő Katalin tű. százados

Szolgálati helye: BM OKF Hivatal

Elérhetősége: 20/8200-559 (vonalas telefonszám)

kata.cseko@katved.gov.hu

A BM adatvédelmi tisztviselője:

dr. Tarczi-Ábrahám Dominika

Elérhetősége: +361/999-4348

dominika.abraham@bm.gov.hu

Milyen személyes adatokat érint az adatkezelés?

Az adatkezelés azonosító adatokat érint (név, születési név, szül. hely, idő, anyja neve, lakóhely, tartózkodási hely).

Milyen célból van szükség ezekre az adatokra?

A téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló 1364/2018. (VII. 27.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) 3. pont c) alpontja alapján a BM OKF jogosult ellenőrizni, hogy az igénybejelentő korábban részesült-e téli rezsicsökkentésben, mely ellenőrzés lefolytatásához szükséges az adatok kezelése.

Miért jogosult az adatkezelő a személyes adatok kezelésére?

Az adatkezelés a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: GDPR 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján történik, vagyis mivel az érintett az igénybejelentőlap benyújtásával hozzájárult személyes adatainak kezeléséhez.

Az érintett az adatkezelési hozzájárulását a későbbiekben visszavonhatja.  A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. Az érintett a visszavonást az igénybejelentés visszavonásával egyidejűleg teheti meg.

Milyen forrásból származnak a személyes adatok?

Az érintett helyi önkormányzat, mint adatkezelő a személyes adatokat az érintett féltől gyűjti. A közös adatkezelés során a Belügyminisztérium és a BM OKF az érintett helyi önkormányzatoktól kapja meg az adatokat elektronikus úton..

Az adatkezelők az ellenőrzés lefolytatásához adatokat vesznek át az illetékes közműszolgáltatóktól is.

Továbbítja-e a nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adatkezelő?

Az ellenőrzés lefolytatását követően az adatkezelő az ellenőrzéssel érintettek adatait és az ellenőrzés során feltártakat megküldi az illetékes helyi önkormányzatnak további intézkedés céljából.

Mennyi ideig tárolja az adatkezelő a személyes adatokat?

A személyes adatokat az adatkezelők az ellenőrzés lefolytatását követően az adatoknak az illetékes helyi önkormányzat részére történő megküldésig, de legfeljebb 1 évig kezelik.

Igénybe vesz-e az adatkezelők adatfeldolgozót?

Nem.

Milyen adatbiztonsági intézkedéseket tesz az adatkezelő?

Az érintett helyi önkormányzat a Belügyminisztérium és a BM OKF a személyes adatokat védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

Milyen jogok illetik meg az érintettet a fenti adatkezelések kapcsán?

1. Hozzáférés: Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőnél érdeklődjön, és tőle visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy az alábbiakról tájékoztatást kapjon:

•az adatkezelés céljai;

•az érintett személyes adatok kategóriái;

•azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;

•adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;

•az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;

•a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;

•ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;

•a GDPR 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.

Amennyiben az érintett saját személyes adatairól másolatot kér, az adatkezelő azt első alkalommal ingyenesen az érintett rendelkezésére bocsátja.

Az érintett által kért további másolatokért a BM OKF a közérdekűadat-megismerési igényekre vonatkozó költségtérítési szabályok szerint díjat számolhat fel. A költségtérítés lehetséges mértékéről az adatkezelő a kapcsolatfelvételkor tájékoztatást ad.

Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat a BM OKF elektronikus formátumban bocsátja rendelkezésére, kivéve, ha azokat más formátumban kéri.

A másolat igénylésére vonatkozó jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait, így például mások személyes adata nem igényelhető.

2. Helyesbítéshez való jog:

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, továbbá jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését. Az adatváltozást, amennyiben azok azonosító adatok, igazolni kell.

3. Törléshez való jog: 

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, amennyiben a GDPR 17.cikk (1) bekezdésében felsorolt indokok valamelyike fennáll.

A személyes adatok törléséhez való jog a tájékoztatóban szereplő adatok tekintetében a GDPR 17. cikke (3) bekezdésének:

•a) pontja alapján nem alkalmazandó, amennyiben a személyes adat megőrzése szükséges a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékoztatáshoz való jog gyakorlása céljából, így pl. közérdekből nyilvános személyes adat az adatkezelési idő alatt nem törölhető,

•b) pontja alapján a jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelések tekintetében nem alkalmazandó,

•e) pontja alapján nem gyakorolható, amennyiben az adatkezelés jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges, pl. a szerződéses partnerek igényérvényesítéshez szükséges személyes adatai a szerződésből fakadó igények érvényesíthetőségének elévüléséig.

Mely adatkezelések tekintetében gyakorolható?

Az érintett hozzájárulásán alapuló adatkezelés esetén az alábbi indokok relevánsak:

-a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték, pl. a telefonon történt bejelentés nyilvánvalóan téves volt,

-az érintett visszavonta a hozzájárulását, és az adatkezelés más jogalap hiányában nem folytatható, pl. ha a bejelentést követően eseménykezelésre nem kerül sor. Más jogalapnak minősül az eseménykezelésen túl pl., amennyiben a jelzés szándékosan valótlan volt, és az adatkezelő ennek következtében feljelentést tesz,

- a személyes adatok kezelése jogellenes,

-a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell.

4. Adatkezelés korlátozása:

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

Az érintett az alábbi esetekben jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést:

•az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;

•az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;

•az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez,

•az érintett a GDPR 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Mely adatkezelések esetén gyakorolható?

Az adatkezelés korlátozásához való jog gyakorlására irányuló kérelem valamennyi adatkezelési cél tekintetében benyújtható, de azt az adatkezelő kizárólag a fent megjelölt valamely feltétel fennállása esetén teljesíti.

5. Adathordozhatósághoz való jog:

Az érintett jogosult az általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott adatait megkapni

•tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban,

•jogosult más adatkezelőhöz továbbítani,

•kérheti az adatok közvetlen továbbítását a másik adatkezelőhöz – ha ez technikailag megvalósítható,

•kivéve: közérdekű, vagy közhatalmú jog gyakorlása céljából végzett adatkezelés

Ez az érintetti jog akkor gyakorolható, ha automatizált módon történik az adatkezelés, és az adatkezelő az adatokat az érintett hozzájárulása vagy a szerződéses jogalap alapján kezeli.

6. Felügyeleti hatósághoz fordulás - és bírósághoz fordulás joga

Ha az érintett úgy érzi, hogy az adatkezelés során sérelem érte, annak tényét a helyzet rendezése érdekében az adatkezelő adatvédelmi tisztviselője felé jelezheti.

Amennyiben a megkeresés nem vezetett eredményre, az érintett az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 52. § alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tehet, továbbá az Infotv. 22. § szerint, valamint a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Második Könyvének III. része alapján bírósághoz fordulhat.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elérhetősége:

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: +36 (1) 391-1400

Elektronikus postacím: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: www.naih.hu

Mennyi idő az 1-5. pontban foglalt kérelmek vizsgálata és megválaszolása?

Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legfeljebb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton kell megadni, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.

Amennyiben a jogok gyakorlása során kétség merül fel az adatkezelőben, hogy a kérelem valóban az érintettől származik, saját jogszerű adatkezelése és az érintett védelme érdekében további információkat kérhet.

Az adatkezelő az érintettet, akinek a kérésére korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.

Az adatkezelő az adatok helyesbítése, törlése, az adatkezelés korlátozása esetén mindenkit tájékoztat, akihez az érintett adatait továbbította.

Amennyiben az nem történik meg, lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel, az adatkezelő ennek tényéről és okáról az érintettet a kérelemre adott válaszában tájékoztatja.

Ha az adatkezelő az érintett bármely kérelmének nem tesz eleget, indokolnia kell azt.


 

« vissza