|
| |
 |
 |
Ördögszekér
Link:
http://www.ordogszeker.hu
"Azt valljuk, hogy olyan nagyszabású rendezvényeken, melynek
többek között egyik célja kulturális örökségünk bemutatása,
külön hangsúlyt érdemel a tradicionális kézműves mesterségek
megjelenítése. Cégünk profilja kifejezetten a hazai
kézművesség bemutatása, piacra juttatása, menedzselése,
támogatása. " |
 |
 |
Hadifoglyok a Szovjetunióban
Link:
http://www.hadifogoly.adatbanyaszat.hu
"A II. világháborúban elesett katonákat évtizedekig
említeni, megsiratni sem volt szabad, emiatt sokáig valós
adatokkal számoló veszteségkutatás sem folyt. Ez az állapot
az elmúlt néhány évben gyökeresen megváltozott. Külön
szerencse, hogy 1998. tavaszától kezdődően a HM HIM Központi
Irattárban megindulhatott a már-már feledésbe merült
veszteségi dokumentumok kutatása, feldolgozása, mely még
árnyaltabb képet ad a fronton elesettekről. A legtöbb magyar
ember azonban nem a fronton halt meg, hanem az oroszországi
hadifogoly- és munkatáborokban. Több mint hétszázezer
honfitársunk járta meg a táborok poklát, s közülük
háromszázezren soha sem térhettek haza. Az odaveszettek
adatai azonban egyáltalán nem voltak hozzáférhetők, a
hivatalos politika hivatalosan "feledkezett meg" róluk. A
legtöbb magyar család várt valakit a frontról, vagy a
hadifogságból, s életüket mindvégig nyomasztotta a
bizonytalanság e torokszorító érzése." |
 |
 |
Székelyföldi szálláskereső
Link:
http://www.szekelyszallas.zalamedia.hu/
Erdélyben is felismerték, hogy a magángazdaság kiegészítő
tevékenysége lehet a faluturizmus. Egyre több vendég és
vendégfogadó család ismeri fel a magánszállásadás lényegét.
A kereskedelmi szálláshelyekkel (panzió, szálloda) szemben
ez anyagilag könnyebben elérhető, miután általában csak egy
családot, baráti társaságot fogad egy-egy szállásadó, így
sokkal szabadabban, kevesebb alkalmazkodással töltheti el
pihenőidejét a vendég. Mindehhez járul hozzá még Erdély
különös varázsa nemcsak a magyarországi, hanem a nyugati
turisták számára is. |
 |
 |
Felsőtófalva
Link:
http://www.zalamedia.hu/sovidek/