E-mail cím: Megrendelem Lemondom
Az új honlapunk melyik részlegén találta meg az Önnek szükséges információkat?
A községi oldalak egyikén
Önkormányzati oldalakon
Az Ipari Park oldalain
Újhartyán község Hírek - Iskola Óvoda Kulturális hírek Önkormányzati hírek Egyéb ------ Összes
I. Junior Fogathajtó Világkupán - világbajnok Hölle Martin 2010. augusztus 31.Vecsésen a Dobrovitz Lovasfarmon, augusztus 26-29 között rendezték az I. Junior Fogathajtó Világkupát, melyen 10 nemzet 88 fogathajtója állt starthoz. Az egyes és kettes fogatok részére kiírt versenyre 11 nemzet nevezett több mint 100 fogattal. A három versenyszám: díj-, akadály- és – a felnőtt versenyekhez képest könnyített – maratonhajtásban. A versenyen kiemelkedett a 13 éves újhartyáni Hölle Martin, aki a díj, a maraton és az akadályhajtásban, valamint az összetett versenyben sem talált legyőzőre. Európa legjobb fiatal fogathajtói vetélkedésén a magyar csapat tagjaként is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. A fiatal tehetség már egészen korán, hatéves korában kezdett hajtani. A nemzetközi porondon 2008-ban már letette a névjegyét. A két évvel ezelőtti junior világkupán már a második helyezett lett. Hazai pályán a Téli Fedettpályás Junior Pónifogathajtó Országos Bajnokságon 2009-ben és 2010.-ben is korcsoportos magyar bajnok lett. Ezt az eredményt szinte lemásolta a Magyar Köztársaság Junior Pónifogathajtó Országos Bajnokságán. Mindkét esztendőben megszerezte a bajnoki trófeát. A szakemberek szerint a fogathajtásunk jövőjét formáló tehetséges fiatal versenyzők, így Hölle Martin is, Európa legjobbjai között kitűnően vizsgáztak. Virágos Magyarországért - pályázaton indul a település 2010. július 26.A település indul az idei esztendőben a Virágos Magyarországért címen meghirdetett versenyen. A zsűri szerdán július 28-án tart szemlét a településen. Parlagfüves területek felderítésére 2010. július 26.A mellékelt útvonalterv szerint 2010. augusztus 17-én Újhartyánon ellenőrzést tartanak a parlagfüves területek felderítésére vonatkozóan. Kapcsolódó képek: Változtak a jármű üzembetartói és adásvételi szerződésnek elemei 2010. július 16.Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a GÉPJÁRMŰ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS és az ÜZEMBETARTÓI SZERZŐDÉS tartalmi elemei jelentős mértékben módosultak. A módosítást a 2010. január 1.-én hatályba lépett 304/2009 ( XII. 22.) Kormányrendelet tartalmazza. A módosításról bővebb információt a kormányrendeletben, vagy a Polgármesteri Hivatalban kaphat a Tisztelt lakosság. Polgármesteri Hivatal A hiszékenység sokba kerülhet 2010. június 30.Az elmúlt időszakban a gázszolgáltatás piacán több szolgáltató jelent meg, ezért az ügyfelek szabadon dönthetnek arról, hogy kivel kötnek szerződést. A szerződésmódosításkor, a szolgáltató nevében eljáró személy a lakosságtól pénzt semmilyen formában nem fogadhat el. Az utólagos problémák elkerülése érdekében erre felhívjuk a lakosság figyelmét. 06-70-540-71-94 Ítélkezési szünet a bíróságon 2010. június 09.Dabas Városi Bíróság tájékoztatója szerint 2010. júl.16 - aug.19-ig között ítélkezési szünet lesz a Pest Megyei Bíróságon és a megye valamennyi bíróságán. A Bíróságok Napja július 15. munkaszüneti nap. Majális az újhartyáni sportpályán 2010. április 27.Majális a sportpályán! Május elsején minden sportot szeretőt, a sport iránt érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők az újhartyáni sportpályán. A délelőtt folyamán 10 órától az iskola szervezésében mini-foci és szivacskézilabda mérkőzések lesznek gyerekeknek, anyukáknak, apukáknak. A vállalkozó szellemű családokat váltóversenyek várják. A délután igazi sportcsemegéjének ígérkezik a Hartyán öregfiúk és a Fradi-öregfiúk összecsapás, ami 17 órakot kezdődik. Időutazás Donyeckben - A Málenykij Robotra elhurcoltak nyomában - c. előadás a Faluközpontban 2010. március 10.Újhartyán község német kisebbségi önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az újhartyáni Faluközpontba 2010. március 18-án 18 órára az Időutazás Donyeckben - A Málenykij Robotra elhurcoltak nyomában - c. előadásra. Az előadás témája röviden: A Magyarországi Németek Pécs-baranyai Nemzetiségi Köre kezdeményezésére két évvel ezelőtt amatőr kutatók, fiatal egyetemisták gyűjtöttek adatokat a még ma élő Málenykij Robotra elhurcolt idős személyektől, fő cél az ukrajnai táborok felkutatása volt. 2009. év nyarán pedig kilenc napos körúton járták végig a Donyec medencét. Felkeresték a lágereket, temetőket, koszorút, virágot helyeztek el az emlékhelyeken. Erről az utazásról és az előkészítő munkáról hallhatják Dr. Havasi János - filmvetítéssel és fotók bemutatásával - kiegészített előadását. Az előadó részletes információval rendelkezik a második világháborúban eltűnt magyar katonák temetkezési helyeiről is. Az előadás után megvásárolható a MÁLENYKIJ ROBOT - "Egyetlen bűnünk a származásunk volt." c. könyv. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Lauter Antal Hölle Martin már nem csak a juniorok között a legjobb 2010. március 08.A hétvégén Móron tartották a Téli Fedeles Országos Fogathajtó Bajnokság harmadik, utolsó fordulóját, ahol Hölle Martin (12, Újhartyán) nemcsak a junior egyes fogatok mezőnyében nyerte el a bajnoki címet, de a felnőttek között is győzedelmeskedett a póni kettes fogatok kategóriájában. Felhívás tüdőszűrésre! 2010. március 05.Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a településen március 19-től március 29-ig tüdőszűrést tartunk. A vizsgálat ideje naponta: márc. 19. péntek: 8-14 óráig márc. 22. hétfő: 12-18 óráig márc. 23. kedd: 8-14 óráig márc. 24. szerda: 12-18 óráig márc. 25. csütörtök: 8-14 óráig márc. 26. péntek: 8-14 óráig márc. 29. hétfő: 12-18 óráig A tüdőszűrés helye: Német Nemzetiségi Általános Iskola A tüdőszűrés ajánlott! A vizsgálat alkalmas a tüdőbetegségek időbeni felismerésére. Nőgyógyászati rendelés Újhartyánon az Egészségházban 2010. március 02.Dr. Pataki Zoltán szülész–nőgyógyász, klinikai szakorvos Magánrendelés: Újhartyán Egészségház Anya- és Csecsemővédelmi Tanácsadó Időpont: előzetes bejelentkezés alapján keddi napokon 18.00-21.00 Bejelentkezés: H-P 16.00-19.00 között a 06-20-299-88-55 számon · Nőgyógyászati vizsgálatok · Méhnyakrák szűrés és HPV tipizálás · Nőgyógyászati fertőzések teljes körű differenciáldiagnosztikája -a szeméremtest-, a hüvely-és a méhnyak fertőzései (mikroszkópos kenetvizsgálat hüvelyváladéktenyésztés , PCR): Candida, Streptococcus, Herpes, Chlamydia, HPV, Mycoplasma, Ureoplasma kimutatása · Fogamzásgátlási tanácsadás · Menstruációs zavarok diagnosztikája · Terhesgondozás klinikai háttérrel · Tanácsadás Dr. Szűcs Lajos a MagTelevízióban 2010. február 01.2010.február 3-án és 4-én 20.50-től február 7-én 16.50-től stúdióbeszélgetést láthatnak a térség országgyűlési képviselőjével Dr. Szűcs Lajossal a Mag Televízióban. Téma a nyugdíjasok helyzete. Kapcsolódó képek: Versengjen a „Pest Megye Bora 2010” címért 2010. január 28.Pest Megye Közgyűlésének elnöke ismét pályázatot hirdet a „Pest Megye Bora” cím elnyerésére. Várjuk minden olyan borász jelentkezését, aki évjárat megkötés nélkül alkalmasnak találja borát a szakmai megmérettetésre. Pest Megye Közgyűlése a versennyel segíteni kívánja a térségi borászkodást, s egyben föllendíteni a megye borturizmusát. A győztes borok „Pest Megye 2010” feliratú címke viselésére jogosultak. A díjazott borok marketingkommunikációs támogatást is kapnak a Megyétől, melyet külön megállapodás rögzít. A borok beérkezési határideje 2010. február 18-án 8:30-15:00 óráig és február 19-én 8:30-13:30 óráig, Pest Megye Önkormányzatának Hivatalába, 1052 Budapest, Városház u. 7. Kontaktszemélyek: Ambrus András sajtófőnök 06-20-218-5759 Zsűrizés: A borokat szakmai és társadalmi zsűri is értékelni fogja, 2010. február 27-én. Csúcs Zsűri elnöke: dr. Kállay Miklós Szakmai Zsűri elnöke: dr. Módos Péter Társadalmi Zsúri elnöke: Csizmadia András (A zsűrizés nem nyilvános.) Az állófogadással egybekötött ünnepélyes eredményhirdetésre február 27-én, 14:00-kor kerül sor, melyre sok szeretettel várjuk Önt, Pest Megye Önkormányzatának Dísztermében. (1052 Budapest, Városház u. 7.) Nevezési feltételek: Kistermelőknél 5hl Nagytermelőknél 50 hl Kizárólag Pest megyében termett szőlőből készített borral lehet részt venni. Egy termelő összesen öt tétellel nevezhet. Vörös, fehér és rosé kategóriában lehet nevezni, fajtánként négy palackkal. Nevezési díj fajtánként 3000 Ft. (A szállításnál készpénzben, a nevezési lappal együtt leadni!) A Bormustrán kizárólag kereskedelmi forgalomban kapható borok versenyezhetnek. A termelőknek nyilatkozniuk kell a jelenleg birtokukban lévő, még pincében tárolt készlet nagyságáról, ugyanis megegyezése alapján, bizonyos számú palackot külön is megvásárolhat Pest Megye Önkormányzata reprezentációs célokra. A nevezett boroknak érvényes OBI papírokkal kell rendelkeznie. Megyeháza, 2010. 01. 22. Dr. Szűcs Lajos elnök Pest Megye Közgyűlése http://www.pestmegye.hu/hirek/pest-megye-bora-2010 ELMŰ - lakossági felhívás 2009. október 13.Az ELMŰ Hálózati Kft. felkéri az ingatlanok tulajdonosait a szabadvezeték-hálózat biztonsági övezetét sértő fák, bokrok, magasabb növényzet eltávolítására. Erre az "áramkimaradások" és balesetek elkerülése érdekében van szükség. Ha a növényeltávolítást saját maguk végzik, kérjük a munka megkezdése előtt feszültségmentesítés céljából szíveskedjenek értesíteni a szolgáltatót! 06-40-38-38-381/5 menű A gallyazással kapcsolatos további hasznos információk a http://halozat.elmu.hu/gallyazas-on olvashatók. Lomtalanítás október 17-én 2009. október 13.Október 17-én reggel 7 óráig helyezhetik ki a lakosok a veszélyes anyagot nem tartalmazó veszélyes hulladékot a településen. A feleslegessé vált holmikat kérjük úgy tegyék ki az út mellé, hogy az se a gépjármű, sem pedig a gyalogos forgalmat ne zavarja! Köszönjük! Fotópályázat 2009. szeptember 03.A 2010-re meghirdetett Fesztiválok Éve jegyében a Magyar Turizmus Zrt. a Fotóaréna.hu közösségi fotóportállal együttműködésben szeptember 1-től elindítja a témaévre hangoló fotópályázatát. A beküldési határidő 2009. november 10. Érdemes most a hazai fesztiválokon a fényképezővel kattintani, illetve előkeresni az archívumból a legjobb felvételeket. A 2010-re meghirdetett Fesztiválok Éve jegyében ugyanis a Magyar Turizmus Zrt. a Fotóaréna.hu közösségi fotóportállal együttműködésben szeptember 1-től elindítja a témaévre hangoló fotópályázatát. A pályázat keretében hivatásos és amatőr fotósok egyaránt megvillanthatják tehetségüket, fotóikat pedig egészen 2009. november 10. 12:00 óráig tölthetik fel a fotopalyazat.itthon.hu honlapra. A pályázaton életkortól, lakóhelytől, foglalkozástól függetlenül bárki részt vehet, kivéve a Magyar Turizmus Zrt. és a Fotóház.hu Kft. munkatársait és közeli hozzátartozóit. Hivatásos és amatőr fotósok egyaránt indulhatnak saját, kizárólag Magyarországon készített, fekete-fehér és színes képeikkel, amelyeket a fotopalyazat.itthon.hu honlapra tölthetnek fel. A pályázó nevezéskor saját maga választja ki, hogy amatőr vagy profi kategóriában kíván résztvenni a pályázaton. Amatőr kategóriák: * Mi, fesztiválozók (a közönség, portrék, életképek és hangulatképek) * Ezt láttuk (fellépők és rendezvények) * Több, mint fesztivál (különlegességek, érdekességek a fesztiválon és környékén) A profi kategóriában a beküldött pályaművekből a Magyar Turizmus Zrt. a felhasználni kívánt fotók jogait megvásárolja. Az első három helyezett fotó jogainak megvásárlása garantált. Az amatőr kategóriákban pályázónként és kategóriákként maximum 10-10 fotó nevezhető, a profi kategiórában pedig maximum 30 fotó küldhető be. A pályamunkákat a Magyar Turizmus Zrt. és a FOTOARENA.HU munkatársaiból álló zsűri értékeli. Kategóriánként első, második és harmadik díj kerül kiosztásra. A díjazott fotók készítői az amatőr kategóriákban – hazai szolgáltatók felajánlásával – értékes belföldi utazást, illetve ingyenes fotókidolgozást nyerhetnek, profi kategóriában pedig pénzjutalomban részesülnek a legjobb fotók készítői. A képek folyamatosan, a Magyar Turizmus Zrt. általi aktiválást követően kerülnek fel a fotopalyazat.itthon.hu honlapra. A fotók beküldési határideje 2009. november 10. 12:00 óra. Az elbírálást követően az ünnepélyes eredményhirdetésre 2009. november 30-án kerül sor. Az eredmények a fotopalyazat.itthon.hu oldalon is megjelennek. A fotópályázaton való részvétel feltételeit részletesen az alábbi oldalon ismerheti meg: fotopalyazat.itthon.hu/kiiras Fiatal gazdák támogatása szeptembertől 2009. szeptember 03.Fiatal gazdálkodók pályázhatnak 10 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatásra az FVM Új Magyarország Vidékfejlesztési Programjából. Támogatási kérelmet 2009. szeptember 15. és október 15. között nyújthatnak be az érdeklődők! Megjelent a 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. Az intézkedés célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának, valamint a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú fenntartása. A programot először 2007-ben indította el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. A rendkívül népszerű pályázatra 2500 kérelem érkezett be, ebből 1400-at tudott támogatni az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból lehívott program. Ez a pályázat egyszeri vissza nem térintendő támogatás, ami a vállalt gazdaság méretének a függvényében 20 és 40 ezer euró közötti összeget jelent, azaz 5 és 10 millió forintot. A feltételek között szerepel, hogy olyan fiatalok pályázhatják meg a támogatást, akik a mezőgazdasággal szeretnének foglalkozni, akiknek van legalább középfokú mezőgazdasági végzettsége, illetve azok, akik 18 és 40 év közötti fiatalok és korábban mezőgazdasági tevékenységet nem végeztek. Támogatási kérelmet 2009. szeptember 15. és október 15. között nyújthatnak be az érdeklődők! Az előző kérelemhez képest kicsit változtak a feltételek. Most már azok is pályázhatnak, akik az elmúlt 12 hónapban valamilyen gazdálkodást folytattak, illetve gazdasággal már rendelkeznek. Változik továbbá a pontrendszer is, elsősorban azokat a pályázókat részesítik előnyben, akik vidéken élnek, felsőfokú végzettséggel rendelkeznek valamint 25 és 29 év közötti gazdálkodók. A jelentkezők közül előnyben részesítik a hátrányos helyzetű térségben élőket és a 4000 fő alatti településen lakó fiatal gazdákat. A Magyar Közlönyben frissen megjelent rendelet az FVM oldalán ITT olvasható! Startolnak az erdészeti programok 2009. szeptember 03.Hamarosan megnyílnak az ÚMVP legfrissebb támogatási lehetőségei: az erdő- környezetvédelmi intézkedések, valamint az erdőszerkezet- átalakítást elősegítő nem termelő beruházások. Támogatási kérelmeiket minden évben október 1. és 31. között lehet benyújtani. A kötelezettségeken túlmutató tevékenységekre nyújtott területalapú támogatásokra az erdő-környezetvédelem témakörében a nem állami tulajdonú erdőterületen gazdálkodók, a nem termelő beruházások esetén pedig minden erdőgazdálkodó jogosult. Támogatási kérelmeiket minden évben október 1. és 31. között, elektronikusan, az ügyfélkapunk keresztül nyújthatják be az uniós társfinanszírozott forrásban reménykedők. Akinek segítségre van szüksége a dokumentáció összeállításakor, az a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területileg illetékes Erdészeti Igazgatóságát, vagy az erdészeti szakirányítókat keresheti fel, de az erdő-környezetvédelmi intézkedések ismertetésére tájékoztató füzetet is megjelentet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), mint az ÚMVP Irányító Hatósága. Elsőként az erdő-környezetvédelmi intézkedések támogatási rendelet megjelenése várható szeptember első felében – tájékoztatott az FVM illetékese. A többéves támogatás keretében összesen kilenc célprogramot hirdetnek meg. Lehetőség nyílik a spontán és agresszíven terjedő fa- és cserjefajok visszaszorítására, melyre hektáronként évi 196 euró támogatás nyerhető. Szálaló erdőgazdálkodás alkalmazására is igényelhetnek uniós támogatást az erdőgazdálkodók, melyre hektáronként évi 164 eurót kaphatnak a pozitív elbírálást követően. Éppen a szálalás ösztönzésének támogatása elé néz a legnagyobb várakozással a szaktárca. Fokozott jelentőségét az adja, hogy ennek alkalmazásával a fákat nem nagy területen egy időben hanem mintegy válogatva, szálalva termelik le, ezzel biztosítva a folyamatos erdőborítottságot. Némiképp rokonítható ezzel az őshonos erdőállományok tarvágásos felújításának visszaszorítása célprogram, hiszen ez esetben is a cél az erdő egységének megőrzése. Ebben az esetben azoknak biztosítanak támogatást, akik vállalják, hogy felhagynak a nagyobb területeket érintő tarvágással. Mindkét változatnál az a szemlélet alapja, hogy az erdők esetében a gazdasági, a védelmi és a közjóléti funkcióknak össze kell kapcsolódniuk, s nem szabad a fakitermelés érdekében felborítani ezt az egyensúlyt. A tarvágás felszámolását vállalók hektáronként évi 160 eurót kaphatnak, amennyiben teljesítik az előírásokat. Az erdőállományok kézimunka-igényes ápolását azokon a területeken segítik az ÚMVP forrásból, ahol természetvédelmi okból nem célszerű gépeket használni: hektáronként az első évben 196, a másodiktól 76 eurós évi támogatással. A speciális erdei élőhelyek és természetes erdőfelújítás lehetőségének biztosítása három célprogramra tagolódik: a mikroélőhelyek kialakítása és fenntartására (a nagyüzemi erdőgazdálkodás miatt hiányzó élőhelytípus, a holtfa biztosítása érdekében), a véghasználat során facsoportok visszahagyására, illetve az erdőtelepítés sikerességét biztosító cserjeszabályozásra. A véghasználat elhalasztása talaj- és erdővédelem szempontjából célprogram esetében hektáronként 200 euróra számíthat évente az, aki a talaj vagy a víz védelméhez hozzájárulva a fakitermelés időpontját késlelteti. Gyógyerdők, parkerdők, parkok fenntartására ugyanennyi pénzt igényelhetnek az erdőgazdálkodók, mert a tapasztalat az, hogy a fenntartásuk forráshiány miatt sok esetben nehézséget okoz. Az erdei tisztások kialakítására és fenntartására az első évben 196, a másodiktól 36 euró jut hektáronként. Aki a természetkímélő anyagmozgatási módszerek bevezetését tervezi a faanyagszállítás által a megmaradó faállományon, valamint talajon okozott sérülések csökkentése érdekében, annak szintén érdemes kitöltenie a támogatási kérelmet. E célprogram keretén belül olyan alternatív megoldásokat támogatnak, mint a kötélpálya, a csúszda az állati erővel mozgatott fogat, vagy az önjáró kerekes eszköz általi emelt famozgatás. Ezek alkalmazása esetén köbméterenként 12,45 euróval számolhat az erdőgazdálkodó – ám kitétel, hogy legfeljebb 50 köbméter kiszállításához jár az uniós forrás. A nem termelő beruházások körében az erdő szerkezetének átalakítására, a nem megfelelő, illetve az agresszíven terjedő fajok felszámolására nyújtanak támogatást. A támogatási rendelet ennek megvalósítására több lehetőséget is biztosít. Az erdőállomány alatti erdősítés voltaképpen magok, illetve csemeték alátelepítését jelenti, a tarvágást követően teljesen új állomány létesítése is járható út, illetve állománykiegészítéssel, pl. elegyfajok ültetésével módosíthatnak a meglévő erdőszerkezeten. Az egyszeri hektáronkénti támogatás aláültetés esetében 1400, az állománykiegészítés esetében 496, míg a tarvágást követő erdősítést végzőknél 1019-2090 euró között változik. Amennyiben a támogatási kérelemre pozitív választ kap az erdőgazdálkodó, és a műveletet megkezdte vagy elvégezte, akkor az erdő-környezetvédelmi intézkedések esetében évente, az erdő szerkezetének átalakítása esetében egyszeri alkalommal nyújthat be kifizetési kérelmet. Az első benyújtásra 2010. május 15-ig, az egységes kérelemmel együtt nyílik lehetőség. Forrás: umvp.eu Megjelent az IKSZT - rendelet 2009. szeptember 03.Újra pályázhatnak integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatásokra. A támogatási kérelmet 2009. szeptember 1. és 2009. szeptember 30. között lehet benyújtani. Megjelent a 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről. A támogatás célja az integrált közösségi és szolgáltató tér infrastrukturális kialakításának, valamint működtetésének támogatása, amelynek eredményeként hozzáférhetővé válnak a vidéki települések életminőségét javító közösségi, kulturális, közművelődési, szociális, egészségügyi, üzleti, információs, kommunikációs, adminisztratív és egyéb szolgáltatások. Részlet a rendeletből: Támogatás igénybevételének feltételei 4. § (1) E rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtására a korlátozásmentes IKSZT címmel rendelkező települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, többcélú kistérségi társulás, nonprofit szervezet, valamint egyházi jogi személy (a továbbiakban: ügyfél) jogosult. (2) A nem önálló jogi személyiségű önkormányzati társulás ügyfél esetében támogatási kérelmet a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 7-8. §-ai alapján a közös feladatok és hatáskörök gyakorlására jogosult önkormányzat nyújthat be. (3) E rendelet alapján az ügyfél a 2007-2013-as időszakban egy IKSZT megvalósulási helyszínen egy támogatási kérelem alapján részesülhet támogatásban, és csak egy támogatási kérelem alapján valósulhat meg támogatott beruházás, illetve szolgáltatásnyújtás. Egy településen egy IKSZT épület kialakítása támogatható. A támogatási kérelmet 2009. szeptember 1. és 2009. szeptember 30. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megvalósítás helye szerint illetékes kirendeltségéhez, az MVH által a honlapján közzétett formanyomtatványon. A rendelet már olvasható a Magyar Közlönyben és az FVM honlapján, itt! Forrás: fvm.hu Leader Pályázati felhívás 2009. szeptember 03.A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelet-tervezete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. A rendelet célja a helyi igényekhez és sajátosságokhoz igazodó, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiákban meghatározott LEADER fejlesztések megvalósításának elősegítése érdekében e rendelet alapján meghirdetésre kerülő LEADER pályázati feltételek és támogatás célok meghatározása, amelyek hatékonyan hozzájárulnak a vidéki területeken az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) IV. intézkedéscsoportja keretében megfogalmazott célok eléréséhez, a fenntarthatóság és esélyegyenlőség elveinek figyelembe vételével. A támogatásról Támogatás vehető igénybe az illetékes LEADER HACS területén a HPME katalógusban foglaltaknak megfelelően az alábbi jogcímek keretében megvalósuló fejlesztésekre: LEADER közösségi célú fejlesztés; LEADER vállalkozási alapú fejlesztés; LEADER rendezvény; LEADER képzés; LEADER térségen belüli együttműködés; LEADER térségek közötti és nemzetközi együttműködés; LEADER tervek és tanulmányok. A pályázat benyújtásáról A rendelet alapján meghirdetésre kerülő LEADER pályázati felhívás keretében benyújtott pályázatokat 2009. október 1. és 2009. október 31. között, ezt követően évente március 1 és 31, valamint október 1-31. között lehet benyújtani az MVH és a Törvény 16. § valamint 21. § alapján az illetékes LEADER HACS között létrejött delegálási szerződés alapján az illetékes LEADER HACS munkaszervezeti irodájába, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon, postai úton. Részletek a csatolt rendelet-tervezetben és pályázati felhívás-tervezetben. Forrás: umvp.eu Falumegújítási Díj 2009. 2009. szeptember 02.A nemzeti fejlesztési és gazdasági, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, közösen meghirdetik a Magyarországi Falumegújítási Díj 2009. pályázatot, „Új energiák egy erős közösségért” mottóval. A pályázat célja, hogy felkutassa és díjazza a legjobb magyarországi falumegújítási tevékenységeket, a kiemelkedő, példamutató intézkedéseket, kezdeményezéseket. Ezek bemutatásával, az információk cseréjével tovább javítsa a falumegújítást végző községek, nagyközségek eredményeit, jó példával elindítsa ezen az úton az ebből még kimaradó falvakat, mozgalommá szervezze a falumegújítást. A harmadik alkalommal meghirdetett „Magyarországi Falumegújítási Díj” ezúttal is az aktuális „Európai Falumegújítási Díj” pályázati kiírás követelményein alapul, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség hirdetett meg. Ez egészül ki néhány magyarországi követelménnyel. A magyarországi díj egy további célja, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen. Felhívás II. Magyar Vidék Napja rendezvényen való megjelenéshez 2009. szeptember 02.A hét régió kistelepüléseit bemutató II. Magyar Vidék Napja rendezvényre várjuk minden LEADER-települést reprezentálni kívánó kistermelő, kézműves, iparművész kiállító jelentkezését. Jelentkezés szeptember 8-ig! A budapesti Városligetben rendezzük meg idén, immár hagyományosan, második alkalommal a Magyar Vidék Napja vidékfejlesztési rendezvényt. Helyszín: Vajdahunyadvár épületegyüttese – Budapest, Városliget Időpontja: 2009. szeptember 18. (péntek) A Helyi Akciócsoportok munkaszervezeteinek közreműködésével várjuk mindazon LEADER településen élő, dolgozó és alkotó kézműves, iparművész, hagyományőrző civil szervezet, magyar termékeket előállító kisvállalkozó és termelő jelentkezését, akik korábbi sikeres rendezvényeinkhez hasonlóan (legutóbb a 17. Sziget fesztivál Hungarikum Falujában) bemutatókat, kóstolókat tartanának, és termékeiket értékesítenék a látogatók számára. A megjelenési lehetőség ingyenes! A kiállítani, fellépni, árusítani szándékozók jelentkezési határideje: 2009. szeptember 8. (kedd) 16.00 Nyelvtanfolyam 2009. szeptember 02.A Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében nyelvtanfolyamot indítunk angol, német és spanyol nyelven. A képzést szintfelmérő teszttel indítjuk, majd a teszt eredményétől függően, tudásszintek szerinti csoportokba rendeződve kezdődik a tanfolyam. A tanfolyamokat heti 2x2 órában angol, spanyol, német nyelven indítjuk, kis-csoportos foglakozások keretében a jelentkezők igényeinek megfelelően, kezdő és haladó szinten egyaránt. A tanfolyam időtartama 2009 októberétől, 2010 május 31-ig tart. A képzésen való részvételt 1.250 Ft/óra A képzésen résztvevőknek a BERGMAN Nyelviskola kihelyezett nyelvvizsgát szervez a következő évtől kezdődően. A csoportok indítása 2009. október 1. Jelentkezés és további információ: Jeszenszky Ágnes programkoordinátor Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület 2370 Dabas Szent István u. 67. Tel.: 06 29 562 680, 06 20 588 33 73 e-mail: jeszenszky.agnes@leaderkontakt.hu Európa legészakibb pontját is meghódította Fajt Benő 2009. augusztus 18. Azt mondják, hogy ha az ember igazán akar valamit, akkor teheti bármilyen magasra a lécet, képes átugrani, képes a kitűzött célt elérni. Ezt az általánosan megfogalmazott tételt igazolta az újhartyáni Fajth Benő akkor, amikor immár negyedik alkalommal indult kerékpárjával világjáró körútjára. Négy éve először vágott neki a Párizs-Budapest szakasznak. Ezt követte a skóciai 4000 km, majd a spanyolországi 6500 km-es táv. Az idén ismét egyedül indult haza kerékpárjával Európa legészakibb pontjáról a norvégiai Nordkapp-ból. Hazatértekor rokonok, barátok várták. A világhálón, illetve a médiában is megjentek fotók, beszámolók az útjáról. Ifj.Németh Pál labdarúgó emléktorna Újhartyánon 2009. július 29. Négy település részvételével, az idei esztendőben első alkalommal rendezik meg Újhartyánon az ifj. Németh Pál emléktornát. A tervezett program a következő: 2009. AUGUSZTUS 1. SZOMBAT: 16.00: ÚJLENGYEL-KAKUCS 18.00: ÚJHARTYÁN-HERNÁD 2009. AUGUSZTUS 2. VASÁRNAP: 16.00: mérkőzés a 3. helyért 18.00: DÖNTŐ Minden kedves szurkolót szeretettel Nemzetközi versenyen újabb győzelmet szerzett a fogathajtó Hölle Martin 2009. június 16.A fiatal újhartyáni fogathajtó Hölle Martin ismét a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel a németországi Dillenburgban rendezett nemzetközi junior fogathajtó bajnokságon. Négy nemzet (Magyarország, Ausztria, Németország, Dánia), és az általuk nevezett öt csapat részvételével június 13-15. között Németországban (Dillenburg) rendezték a versenyt. A magyar csapat -mindössze egy ponttal lemaradva az élen végzett Ausztria mögött- a második helyet szerezte meg. Hölle Martin (Újhartyán) a 11-14 éves korcsoport összetett versenyében az első helyen végzett. Osztertág Kristóf (Vecsés) a 15-18 évesek között összetettben újabb aranyérmet szerzett a magyar csapatnak. Ifj. Dobrovitz József (Vecsés) szintén a 15-18 évesek korcsoportjában az összetett versenyben a hatodik helyezést érte el. Ítélkezési szünet a bíróságon 2009. június 10.A Pest Megyei Bíróságon és a megye valamennyi bíróságán 2009. július 16-tól augusztus 19-ig és 2009. december 28-tól december 31-ig ítélkezési szünet lesz. A Bíróságok Napja július 15. Ezen a napon a bíróságokon munkaszüneti nap lesz. Motorostalálkozó Újhartyánon 2009. május 22.Az idei esztendőben is nagy sikerrel zárult a Hungarikum Motoros Baráti Kör által szervezett motoros találkozó. Új helyszínen a Vajkóban kapott helyett a rendezvény. Koncertek, vetélkedők színesítették a három napos programot. Az egyik leglátványosabb részt a felvonulást sokan kísérték végig. (A fotókat Hornyák Gyuláné készítette) Kapcsolódó képek: Európa jövője a családokban kezdődik- Zárógála június 6-án Pécelen 2009. május 20.Európai családi napok Európa jövője a családokban kezdődik. Ezzel a gondolattal kötötte magához egymást néhány hónapra öt magyarországi nemzeti kisebbségi település: név szerint Beloiannisz, Kistarcsa, Ráckeve, Újhartyán és Pécel. A Magyarországon élő különböző nemzetiségű, eltérő kultúrájú csoportok között az élet mindig kompromisszumokat ajánlott, békességet, együttműködést teremtett. A Péceli Nagycsaládosok Madárfióka Egyesülete – az Európai Családi Napok program szervezője, bonyolítója – vállalkozott arra, hogy családi példák segítségével mutassa be, hogy a különbözőségek nem a szembenállást, hanem az együttműködést erősítik. Az öt nemzetiségi település – görög, szlovák, szerb, német, magyar – pedig arra vállalkozott, hogy minden alkalommal más helyszínen mutassák be egymásnak hagyományőrző kultúrájukat, zenéjüket, táncaikat. A program lassan a vége felé közeledik, a záró rendezvénynek június 6-án Pécel ad otthont, ahol a települések bővebb lehetőséget kapnak értékeinek bemutatására. A Családi Napok programja, kép- és hanganyaga minden alkalommal rögzítésre került, a felvételekből 2 lemezes DVD kerül kiadásra. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a péceli záró rendezvényre. Lauter Antal Újhartyán 1% 2009. május 11.Aki még nem rendezte adója 1 %-át és törekvéseinkkel egyet ért, gondoljon ránk: Újhartyán Hagyományőrzése a jövőért alapítvány Ebben az évben is lehetőség van az alapítvány támogatására, fontosabb törekvéseink: - a sváb kultúra helyi értékeinek felkutatása, ápolása - a képességfejlesztő ifjúsági szervezetek támogatása - a német nyelv elsajátításának és terjesztésének segítése az óvodától a felnőtt oktatásig - a tanulmányi eredményekben kiválók jutalmazása - a szabadidő hasznos eltöltésére alakult ifjúsági és más sportszervezetek támogatása - a sváb zene és énekkultúra hagyományainak ápolása - gazdakörök létrehozása, ill. ilyen jellegű szervezetek megalakulásának segítése Számlaszámunk: az Örkényi Takarékszövetkezet újhartyáni kirendeltségénél vezetett 65500068-30049588-53000012 szám. Adószámunk: 18675160-1-13 Kérjük, támogassák alapítványunkat továbbra is, hogy támogathassunk! Az alapítvány kuratóriuma III.Pest Megyei Német Nemzetiségi Zarándoknap Weschni/Máriabesnyő 2009. május 10.III.Pest Megyei Német Nemzetiségi Zarándoknap Weschni/Máriabesnyő 2009. május 23. szombat A Pest Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat 2007-es évi megalakulásának fontos célkitűzése volt a német hagyományok, szokások, tradíciók tovább örökítése és az utókornak való átadása. A képviselő testüleben Bese Gergő Péter, mint a gödöllői német önkormányzat tagja és teológus hallgató fontosnak tartotta az egyházi szokások további életben tartását, illetve felelevenítését. A Gödöllő szélén lévő Máriabesnyő, komoly zarándok célállomása volt az egyházmegyében élő sváboknak. Magukénak érezték a kegyhelyet, és egyben tiszteletüket tették nagy patrónusuk, gróf Grassalkovich Antal sírja előtt is. A hallottakon felbuzdulva 2007 –ben 100 fő, majd 2008. május 31-én 300 fő részvételével újra volt német mise és keresztút a kegytemplomban, melyhez egy német nyelvű kiadvány is készült. Idén május 23 -án, szombaton szeretnénk, ha útra kelne Budapest és Pest megye német ajkú katolikus lakossága, hogy együtt imádkozhassunk a Népek Édesanyjához, a Boldogságos Szűz Máriához német közösségeinkért és magyar hazánkért. Kiemelkedő ez az év abból a szempontból is, hogy a Jubileumi Szent Évben kerül megrendezésre, mivel 250 évvel ezelőtt találták meg a máriabesnyői kegyszobrot. A múlt hét vasárnapján kezdődött a kegyhelyen a Szentév és a német búcsúnk a 2. kiemelkedő eseménye a szentévnek. A részletes programot és jelentkezési lapot mellékeljük. Kérjük, hogy akinek van tavalyi füzete, hozza magával, illetve a miseénekeket a szentmise alatt kivetítjük, a keresztút énekeit fénymásolva kiosztjuk. Az ebéd - gulyásleves, péksütemény, ásványvíz– személyenként 1000 Ft befizetésével igényelhető. Kérjük a szervezőket, hogy a jelentkezési lapon tüntessék fel hány személy várható a csoporttal, és hányan kérnek ebédet. A csoportok részére buszköltséget, illetve utazási költséget nem áll módunkban átvállalni. Az igényelt ebéd árát legkésőbb 2009. május 14-ig a következő bankszámlára utalni szíveskedjenek: Bese Gergő Péter, Raiffeisen Bank 1202 1006 – 0049 1414 – 0020 0009 (Ha valaki azok közül, aki befizette az ebédet, mégsem jönne el, lesz alkalom az ebédjegy eladására.)A csoport számlaigényét kérjük a besegergo@gmail.com címre az ebédigényléssel egy napon leadni szíveskedjenek. Kérjük a helyi német önkormányzatokat, egyházközségi vezetőket, hogy a németajkú híveiket a zarándoknapra szervezni, és a mellékelt jelentkezési lapot a fent megjelölt címek valamelyikére visszaküldeni szíveskedjenek. Utolsó leadási határidő: 2008. május 11, hétfő. Jelentkezési lap e-mailben is igényelhető, illetve letölthető a www.emnosz.hu honlapról. 100 éves köszöntése 2009. március 24.Újhartyánon Schenk Györgyné Mari néni március 18-án ünnepelte családja, a barátok a rokonok körében 100. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötték a település vezetői, a nemzetiségi iskola és más civil szervezetek képviselői is. Fotó: Hornyák Gyuláné Kapcsolódó képek: Tüdőszűrés 2009. március 12.2009. március 19.-2009.március 26. között tüdőszűrést tartanak Újhartyánon. Helye: az általános iskola A vizsgálat ideje: márc. 19. csütörtök 8-14 óráig márc. 20. péntek 8-14 óráig márc. 23. hétfő 12-18 óráig márc. 24. kedd 8-14 óráig márc. 25. szerda 12-18 óráig márc. 26. csütörtök 8-14 óráig Minden 30. életévét betöltött lakos részére a tüdőszűrés kötelező! Személyi igazolványát, TB-kártyáját, valamint az előző évben kapott tüdőszűrő igazolását hozza magával. Junior póni egyesben fedett pályás bajnok Hölle Martin 2009. március 03.A 2008-2009-es Fedett pályás, Téli Fogathajtó Magyar Bajnokság 3., egyben utolsó fordulóját tartották Móron az elmúlt hétvégén (2009. márc. 01-én). A junior póni egyes fogatok bajnokságában az első helyen a mindvégig kiemelkedő teljesítményt nyújtó Hölle Martin (Újhartyán) végzett. A második helyezett Vécsei Tibor (Mór), a harmadik helyezett Szajkó Liliána (Iszkaszentgyörgy) lett. A póni kettes fogatok szoros versenyét a felsőpakonyi Németi Tamás nyerte. Második helyen Mórocz Tamás (Szarvas), harmadik helyen Tímár Zoltán (Solt) végzett. A ló egyes fogatok szoros versenye az alábbiak szerint végződött: Első helyezett Árkovics György (Hajmáskér), második helyezett Bajáki Ferenc (Piliscsaba), harmadik helyezett pedig Eck János (Ászár). Kapcsolódó képek: Betlehemezők 2008. december 17.Betlehemező gyerekek róják esténként Újhartyán utcáit ,és szép összeszedett műsort adnak egyes házaknál. dr. Sz. Péter Kapcsolódó képek: Ingatlan eladó 2008. december 17.Újhartyánon az Akácfa utcában 2,5 szoba összkomfortos családi ház, melléképülettel, 1079m2-es területtel eladó. Irányár: 9 millió Ft Érd.: 6-29-372-133 Adventi varázslat - december 14-én 2008. december 01.Újhartyánon a Faluközpontban december 14-én a település civil szervezeteinek és intézményeinek karácsonyi kulturális műsora lesz. Az épület előtti téren adventi kézműves vásár lesz ahol a helyi és a térségben élő mesterek munkái megvásárolhatók. Az érdeklődőket forralt bor, hurka, kolbász, mézeskalács várja. A szervezők igazi adventi hangulatot varázsolnak a térre. Jöjjenek el és ünnepeljenek velünk! 6000 km kerékpáron 2008. július 28.Július 26-án 46 nappal az indulást követően érkezett haza Fajt Benő, az a magányos kerékpáros, aki nem kisebb dolgot vitt végez mint azt, hogy minden különleges felszerelés nélkül, egyedül teljesítette az Újhartyán-Santiago-Újhartyán között meglévő 6000 km-es távolságot. (A képeket Dr. Szikszay Péter készítette) Kapcsolódó képek: Világbajnoki összetett ezüst Hölle Martin pónifogathajtóé 2008. július 28.Ausztriában a korosztályos világbajnokságon a 11 éves Hölle Martin pónifogathajtó maraton hajtásban világbajnok, míg az akadály, illetve a díjhajtásban második és harmadik helyezést ért el. Az összetettben így a dobogó második fokára állhatott fel. A település nemzetközi sportsikerei közül az eddigi legfényesebb siker. Kapcsolódó képek: Ítélkezési szünet 2008. július 25.A Pest Megyei Bíróságon és a megye valamennyi bíróságán 2008. július 16-tól 2008. augusztus 15. napjáig ítélkezési szünet lesz. Június 26-án 17 órakor érkezik haza Fajth Benő 2008. július 25.Az idei esztendőben Spanyolországig jutott az immár világutazónak számító kerékpáros. 6000 km megtétele után szombaton érkezik haza. A település vezetői, barátok, rokonok és ismerősök várják, hogy együtt ünnepeljék a szerencsés megérkezést. Német polgármester fogadása Tapfheim-ből 2008. június 04.Az újhartyáni német kisebbségi önkormányzat évek óta keres partnerkapcsolatot Községi fúvószenekara számára. Lehetőség kínálkozott, hogy azon németországi települések felé irányítsuk figyelmünket, ahová a gyökerek vezetnek vissza, ahonnan a hartyáni családok többsége érkezett a Grassalkovich féle telepítés idején. Így jött számításba Gremheim, Blindheim, Dillingen, Schwenningen, stb. mellett a Bajorországi-felső svábföldi Tapfheim is. A település lélekszáma 4.000 fő, fúvószenekaruk létszáma is az újhartyánihoz hasonló. Kisebbségi önkormányzatunk e-mail levelezések során mutatta be településünket, ismertette meg a tapheimi zenekart, a település polgármesterét községünk múltjával, betelepítésével, hagyományainkkal, illetve Újhartyán község jelenlegi helyzetével. Végül Tapfheim település civilszervezetei megbízták községük polgármesterét Karl Malz urat, hogy látogasson el Újhartyánba, a község német kisebbségi önkormányzatának meghívására, ismerje meg az ottani civil szervezetek munkáját, ismerje meg Újhartyán község hagyományőrző kulturális életét. Ennek jegyében érkezik a Karl Malz úr feleségével június 6-án Újhartyánba. Lauter Antal Ingyenes Jelzőrendszeres Segítségnyújtás Újhartyánon 2008. április 17.Semmilyen karbantartási, vagy egyéb plusz költség nem terheli a rászorulókat. A HelpBox egy segélyhívó rendszer, melyet elsősorban egyedülálló, beteg, vagy egyéb okokból rászoruló idős emberek számára fejlesztették. A rendszer lehetővé teszi a segítségkérést pusztán egyetlen gombnyomással. A vízhatlan jelzőgomb kényelmesen viselhető folyamatosan csuklón, vagy nyakba akasztva. A rászorult jelzését követően a HelpBox-on keresztül kétoldalú beszédkapcsolat jön létre, amely lehetővé teszi, hogy a diszpécser szolgálat azonnali segtíséget nyújtson a nap 24 órájában. A készülék használatához vonalas analóg telefonvonal szükséges.Amennyiben a rászoruló nem rendelkezik telefonvonallal, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz használt vonal bekötése díjtalan. Huzella Péter koncertje a Faluközpontban 2008. április 03.Gyerekeknek és minden zenekedvelőnek ad koncertet április 7-én hétfőn 11órakor Huzella Péter Kossuth díjas művész. Jegyek az előadás előtt a helyszínen megvásárolhatók 500 Ft-os egységáron. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők! Svábbál 2008. január 30.SVÁBBÁL 2008. február 2-án az Újhartyáni Faluközpontban Vendégfogadás: 18.00 óra Program kezdete: 19 óra Vacsora: Újházi tyúkhúsleves, húsos raguval töltött csirkemell filé, cigánypecsenye, töltött gomba, köretek, saláta, desszert Mûsor: Báli megnyitó keringô Általános iskola tánccsoportja Fúvószenekar Újhartyán Vendég: Soroksári Vidám Favágók tánccsoport Zene: SVÁB PARTI SVÁB PARTI Újhartyán Jegyek elôvételben: Faluközpont Újhartyán: 06-29/372-272 Tóth Antal: 06-30/339-4959 Lauter Antal: 06-70/630-9666 Megjelent az újhartyáni családok származási könyve 2008. január 14.Az újhartyáni római katolikus plébánia családjainak származási könyve 1778 – 1880 között Tisztelt Újhartyániak és Újhartyánból elszármazottak! A Magyarországi Németek Családfakutató Egyesülete (székhelye Sindelfingen, Németország) elkészítette a település származási könyvét, melyet a kedves olvasók, érdeklődők figyelmébe ajánlok. A könyv tartalmazza minden olyan család vagy személy adatait, akik az újhartyáni római katolikus plébánia megalakulásától - 1778-tól 1880-ig - az egyházi anyakönyvekben rögzítésre került, így déd nagyszüleink, és attól kezdve visszafelé, minden ősünk adatai megtalálhatóak. Kiolvashatjuk a könyvből őseink házasságának pontos dátumát, gyermekeik számát, születését, házasságát, halálát, kit vett el feleségül, kihez ment férjhez, még azt is, hogy az esküvőjükön kik voltak a keresztszülők, házassági tanúk. A könyvet az újhartyáni német kisebbségi önkormányzat szerzi be, előrendeléssel Németországból. Az ára 13.000 Ft. Megrendelhető vagy megvásárolható: Lauter Antal Újhartyán, Szép u.39. 2367 Tel: 06-70/630-9666 lauterantal@lauter.hu A könyv használatához, családfa állításhoz segítséget nyújtanak: Lauter Antal lauterantal@lauter.hu Scheiling Péter www.scheiling.hu Hornyákné Fajth Teréz terez.hornyak@gumiprofi.hu Majer Ferencné tanárnő Újhartyán község Grassalkovich féle betelepítéséről információ olvasható a www.ujhartyan.hu oldalon, a Nemzetiségi Önkormányzat címszó alatt. Linkek: www.akdff.de www.akuff.org www.meinestadt.de www.ungarndeutsche.de www.scheiling.hu www.ujhartyan.hu Jó szórakozást kívánok a leendő családfa állításhoz! Lauter Antal
Az elmúlt időszakban a gázszolgáltatás piacán több szolgáltató jelent meg, ezért az ügyfelek szabadon dönthetnek arról, hogy kivel kötnek szerződést. A szerződésmódosításkor, a szolgáltató nevében eljáró személy a lakosságtól pénzt semmilyen formában nem fogadhat el. Az utólagos problémák elkerülése érdekében erre felhívjuk a lakosság figyelmét. 06-70-540-71-94
A Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében nyelvtanfolyamot indítunk angol, német és spanyol nyelven. A képzést szintfelmérő teszttel indítjuk, majd a teszt eredményétől függően, tudásszintek szerinti csoportokba rendeződve kezdődik a tanfolyam. A tanfolyamokat heti 2x2 órában angol, spanyol, német nyelven indítjuk, kis-csoportos foglakozások keretében a jelentkezők igényeinek megfelelően, kezdő és haladó szinten egyaránt.
A tanfolyam időtartama 2009 októberétől, 2010 május 31-ig tart. A képzésen való részvételt 1.250 Ft/óra
A képzésen résztvevőknek a BERGMAN Nyelviskola kihelyezett nyelvvizsgát szervez a következő évtől kezdődően.
Jelentkezés és további információ: Jeszenszky Ágnes programkoordinátor
Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület
2370 Dabas Szent István u. 67.
Tel.: 06 29 562 680, 06 20 588 33 73
e-mail: jeszenszky.agnes@leaderkontakt.hu
Négy település részvételével, az idei esztendőben első alkalommal rendezik meg Újhartyánon az ifj. Németh Pál emléktornát.
A tervezett program a következő:
2009. AUGUSZTUS 1. SZOMBAT:
16.00: ÚJLENGYEL-KAKUCS
18.00: ÚJHARTYÁN-HERNÁD
2009. AUGUSZTUS 2. VASÁRNAP:
16.00: mérkőzés a 3. helyért
18.00: DÖNTŐ
Minden kedves szurkolót szeretettel
A fiatal újhartyáni fogathajtó Hölle Martin ismét a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel a németországi Dillenburgban rendezett nemzetközi junior fogathajtó bajnokságon.
Négy nemzet (Magyarország, Ausztria, Németország, Dánia), és az általuk nevezett öt csapat részvételével június 13-15. között Németországban (Dillenburg) rendezték a versenyt. A magyar csapat -mindössze egy ponttal lemaradva az élen végzett Ausztria mögött- a második helyet szerezte meg.
Hölle Martin (Újhartyán) a 11-14 éves korcsoport összetett versenyében az első helyen végzett. Osztertág Kristóf (Vecsés) a 15-18 évesek között összetettben újabb aranyérmet szerzett a magyar csapatnak. Ifj. Dobrovitz József (Vecsés) szintén a 15-18 évesek korcsoportjában az összetett versenyben a hatodik helyezést érte el.